|
Nagi
Sept 14, 2012 19:17:42 GMT 1
Post by Enz on Sept 14, 2012 19:17:42 GMT 1
Halk pittyegõ hang. Selymes, meleg érzés. Egy másik személy megnyugtatóan egyenletes lélegzése. Halk pittyegés. Erõteljes fejfájás és alkoholos szájíz. Gyenge, erõtlen mozdulatok. Ismét pittyegés. És ismét. Sosem hagyja már abba? O'Yama - legalábbis leggyakrabban ezt a nevet használta - tétova mozdulatokkal próbálta magát a valóságba rángatni, miközben az a rohadt pittyegés csak nem akart abba maradni. Fáradt nyögés érkezett az ágy másik oldaláról és a nõ az oldalára fordult. Vicces, még a nevét sem jegyezte meg, annyi rémlett csupán, hogy egy titkárnõ volt az Iparvállalat könyvelési osztályán. Meg szakszervezeti tag - szerette a szakszervezeti tagokat, mindig tele voltak energiával, amit aztán megfelelõen lehetett kamatoztatni. Persze ideje volt lassan megnéznie ki zavarja ilyen lehetetlen idõpontban. Félig nyitott szemmel végül sikerült elkapnia a kommunikátorát és lenyomnia a fogadás gombot. - A bácsikája várja - közölte egy gépies hang, majd a hívás megszakadt. O'Yama pontosan tudta, hogy mit jelent ez. - Ki volt az? - kérdezte álmosan a mellette fekvõ, közepesen csinos nõ. - A fõnök - hazudta könnyedén, miközben ülésbe tornázta magát. - Hirtelen munka akadt az osztályon, úgyhogy be kell mennem. - De hát vezetõ vagy - nyújtotta hátra a kezét, hogy megkeresse merre van. - Középvezetõ - javította ki. - Meg aztán a munka nemesít. - Való igaz - adta meg magát az álmos nõ. O'Yama munkájánál fogva nem igazán élvezhette a stabil párkapcsolatok örömét, így ehhez hasonló egy éjszakás kalandokkal kellett beérnie férfias vágyainak csillapítására. Hivatalosan a Nagai Iparvállalat középvezetõje volt, és ez bizony a céges összejövetelekre is belépést jelentett, ahol mindig akadt egy-két könnyûvérû nõi munkatárs. - Ugye majd felhívsz? - Feltétlenül - hazudott ismét O'Yama. Ahhoz elõbb amúgy is tudnia kellett volna a nevét, de szakmai ártalomként megkímélte magát a nevek megjegyzésétõl. Zúgó fejfájását egy tablettával igyekezett csillapítani, majd amikor végzett, búcsú nélkül távozott az apró lakásból.
Õfelsége, Puyi császár, miután elváltak vendégétõl, a saját dolgozószobájába sietett. Már így is túl sokat tért el az udvari etikett merevségétõl és nem akarta, hogy a lordpecsétõr és egyben egykori tanítómestere, a volt kancellár, Hondo-sensei megrója ezért. Elvégre egy jó uralkodó mindennap rászán pár órát az államügyekre és hosszabb elutazása okán már valószínûleg több törvény, rendelet, nyilatkozat és határozat várt már a császári szentesítésre és pecsétre, hogy az alattvalók jólétét szolgálhassa. - Felség - hajoltak meg elõtte a szobában tartózkodók, köztük az agg Hondo, akinek még nem adatott meg a teljes nyugdíjazás, amint belépett. A császár szertartásosan hajolt meg elõbb nagyapja, majd apja festménye irányába, azután a szolgák felé. Ezután asztalához sétált, majd leült. Számos papír volt már kikészítve az asztalra, melyek már csak rá vártak. Elõvette az elsõt és gondosan olvasni kezdte. Miután végigment rajta, gondosan elõvette díszes tollát és kalligrafikus betûkkel elhelyezte rajta írását, majd az asztalra kikészített krizantémos császári pecsétet is ráütötte. Következõ lap. - Ezt visszaküldöm a törvényhozásnak - mondta, amint a végére ért, és pár megjegyzést írt a lapra, mjad az egyik készségesen elõálló szolga kezébe adta a lapot. Ezután a következõ iratot vette maga elé. Legalább három óra lesz, mire ezen végigjut, gondolta lemondóan.
A Katsura-osztályú Kongo fedélzetén Yokosuka admirális érdeklõdve vette kézhez a bolygóról érkezõ jelentést a sith hajók legújabb rádióforgalmáról. Minden érzékelõ árgus szemekkel figyelte a sith hajókat, valamiféle cselvetéstõl tartva. - Egy titkos chiss bázis - olvasta fel a harmincas évei végén járó admirális két tisztjének hangosan. A flotta legfiatalabb admirálisa volt a maga 38 életévével és egyben a nagai történelem egyik legfiatalabb olyan tisztje, aki önálló flottát irányított, méghozzá a 4. sorszámút viselõt. Ehhez természetesen rengeteg ambíció is társult és a parancsnok már alig várta, hogy egy háború képében eljöjjön a lehetõség a gyors elõlépésekre. - Vajon mit tervezhetnek? - tette fel a nyilvánvaló kérdést az egyik tisztje. - Talán keresnek valamit, ami a chisseké - vonta meg a vállát az admirális. - És ez igazából egyelõre lényegtelen is. - Segíteni kíván nekik? - kérdezte ugyanaz a tiszt, majd bizalmatlan hangon hozzátette. - Ezek a sithek alantas figurák. Ott van a Rumiya, aki annak idején a Tofok támogatta... - Még ha azok is, a császáruk egyelõre nálunk vendégeskedik - vetett ellen a másik helyettese. - Meg aztán ha valami aljasra vetemednének, majd eltakarítjuk õket is az útból. - Igen - bólintott az admirális miután meghallgatta mindkettõjüket. - Most csak nyerhetünk azzal, hogy segítünk nekik. Megtoroljuk az Õfelsége elleni orvtámadást és a háború elsõ gyõzelmét aratjuk. - A Haditanács egyelõre csak készültséget rendelt el és még nem üzentünk hadat - próbált ellenvetni a mérsékeltebb tiszt, de az admirális leintette. - Azóta már háborúban állunk, hogy megtámadták a Tenshit. - Mit közöljünk a Flottaparancsnoksággal? - tért át gyakorlatiasabb kérdésekre a másik helyettes. A kérdés jogos volt, hiszen ha kiderül miért is mennek a sithekkel, akkor félõ, hogy egy idõsebb admirális elorozza ezt a jó kis feladatot. - Jó kérdés... - gondolkozott el Yokosuka admirális. Pár pillanat múlva elégedetten szólalt meg. - Megvan! Mint határ menti flottának, éppen esedékes egy nagyszabású gyakorlatozás és kalózvadászat a határokon túl. - A parancsnokság tehát azt fogja gondolni, hogy gyakorlatozunk, miközben mi a chiss bázist kutatjuk fel és odacsapunk nekik! - lelkesedett a radikálisabb helyettes. - Remek ötlet, tetoku! - Akkor ezt te intézed, Azawa - bólintott a tiszt felé, majd a másikra nézett. - Kirishama, küldj üzenetet a flottának, hogy kezdjék meg a felkészülést az indulásra. Én pedig beszélek a sithekkel. Személyesen. - Hai! - nyugtázták a parancsokat egyszerre, az admirális pedig jelzett, hogy készítsék elõ a siklóját.
- Érzem, jelzett nekem! - emelkedett fel a meditációból a Sárkány gonosz tekintettel. - Találkoznom kell vele. Magához hív! - Ez nem ilyen egyszerû - próbált ellenkezni lágy hangon Marisa. - Miért nem?! - kiabált rá a testvérére dühösen, miközben nyál fröcsögött a szájából, õ azonban gond nélkül állta ezt. Talán az egyetlen olyan lény volt, aki tudta hogyan kell vele bánni. Mármint Wentharon kívül, aki eddig könnyedén irányította. - Az áruló talpnyalói a mester minden léptét figyelik. Talán azt szeretnéd, hogy akasztófán végezd? - kérdezte gyengéden, miközben végigsimította testvére arcát. Az õ szemében nem csökkent a gyûlölet, de már korántsem volt olyan biztos magában. - Ha nekem jönnek, levágom õket az utolsó szálig! - érintette meg a fénykardját dühtõl remegõ kézzel. - És lecsapom a trónust elbitorló krizantém fejét is. A családját pedig üstben fõzetem meg... - Úgy lesz - mosolygott Marisa. - Egy napon, ha elég erõs leszel, elsöpröd õket, mint forgószél a papírházakat. Addig azonban várnod kell. - De akkor hogyan találkozzak vele...? - kérdezte a Sárkány, beletörõdve a testvére érvei által képviselt fölénybe. - Már megtettem minden elõkészületet - mosolygott. - Midori szolga árnyékharcos hamarosan találkozik a császárral és a titkos alagúton keresztül idevezeti. - De hogyan? - kérdezte meglepõdve a férfi. A nõ titokzatosan mosolygott, tudva, hogy a másik az elméjébõl is képe kiolvasni a választ. - Szóval a fehérnépgárda - bólintott a másik. Ezek önkéntes nõk voltak, akik listára iratkozva bizonyos idõközönként önkéntes házimunkát végeztek a császári palotában szabadidejükben, ingyen. - És majd idehozza, a régi palota romjai közé. A régi palota volt a lakhelyük, az évszázados romok, melyek egykoron a Sárkány-dinasztia erejét és fényét hirdették. Azonban elõbb a Tofok, majd aztán a Krizantém-dinasztia uralkodói rombolták le a helyet. Azzal azonban nem számoltak, hogy az õ palotájukba titkos alagutak futnak a föld alatt és hogy a palota alatt egy nagy titkos komplexum terül el, mely akár több száz harcosnak is helyt adhat. Egyelõre csak õk ketten és Midori árnyékharcos, hû szolgájuk lakták, azonban ez bármikor változhatott.
|
|
|
Nagi
Sept 16, 2012 21:35:31 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 16, 2012 21:35:31 GMT 1
Grodin éppen a Sith zászlóshajó fedélzetén nézegette a bejövõ üzeneteket és a különítmény leltárját. Meglepetésére Wenthar Nagyúr közbenjárása révén nem is egy, hanem két SiSD-osztályú nehéz anyahajó, és vagy egy tucat cirkáló és kisebb kísérõ állt a rendelkezésre, azonnal indulásra készen... de ez még nem lesz elég..
Elmélkedésébõl a közeledõ zabrak kapitány lépteinek zaja riasztott a fel. A tetovált alak felé fordult. Hogy is hívták? Igen..
- Nos, Rezhek kapitány? - Kormányzó úr. - hajtotta meg magát a testõr elõtt a Sith Flotta tisztje. - Az egyik nagai csatahajó, a Kongo üzenetet küldött. Egy bizonyos Yokosuka admirális kíván találkozni önnel. Már úton van. - Nagyszerû. - biccentett Grodin. - Személyesen fogadom, kísérjék a kabinomba, amint megérkezett.
---
A fõváros egyik hatalmas, a szent birodalom legtávolabbi szegletébõl érkezõ teherhajóit fogadó ûrkikötõjében két robosztus, leginkább a talzok sokszemû-sokfogú képére emlékeztetõ pofájú, csuklyás rakodómunkás próbált nem kevés sikerrel utat törni magának a kikötõi tömegben egymáshoz súrlódó nagaiok, droidok és egyéb életformák között. Végül megálltak egy hatalmas, rozsdás ajtónál.
- No? - nyúlt ki egy kéz a derékmagasságban lévõ reteszen. Az egyik rakodó elõhúzott köpenyének redõi közül egy sokágú pecsétet, és a bent lévõ kezébe nyomta. - Itten van a! To... - Csöndet, ostoba! Majd ha begyüttetek...
A rozsdás nyílászáró meglepõ könnyedséggel visszahúzódott a padlóba, hogy aztán gyorsan újra bezáródjon az alakok mögött, akik szõrcsomókat köpködve elkezdték leráncigálni magukról maszkjaikat. - Én sem szeretek biz fürgyeni, de ez már aztán.. - - Mit hoztatok? - pillantott a két zöldbörû, magas alakra a TOFF helyi sejtjének vezetõje. Alig egy hete töltötte be a posztot... a megszállók fõvárosának szívében ellenállóskodni nem volt éppen életbiztosítás. - Ezt a kék fiút kell kiszabadítanunk. - húzott elõ a mellényzsebébõl egy képet a másik Tof, amin egy pilótaegyenruhás chiss ezredes arcképe díszelgett. - Valami Micsöll, vagy Micsill, vagy mi. - Jóva' - bólintott a fõ-Tof. - Szólok a tübbieknek. Meglássuk, mire mögyünk..
|
|
|
Nagi
Sept 17, 2012 9:22:30 GMT 1
Post by Enz on Sept 17, 2012 9:22:30 GMT 1
Yokosuka admirális siklója egyre közeledett a sith vezérhajó felé. Az admirális most elõször találkozott a sithekkel, így nem tudta hogyan is lenne érdemes velük viselkednie. Mindenesetre felaggatta magára kitüntetéseit és az oldalára kötötte guntóját, tiszti vibrokardját, melyet cortosis fémmel erõsítettek meg. Azóta volt ez a tisztek számára elõírás, mióta elõször kerültek szembe fénykardokkal négy évtizeddel korábban. Akkor a jedikkel álltak össze, most a sithekkel szövetkeznek. Részérõl úgy gondolta, hogy a kettõ ugyanaz, csak legfeljebb más elõjellel és persze, hogy mindkettõ létezése káros a Császárságra. Évezredek óta harcoltak a Galaxisban, pusztán a saját alantas céljaik megvalósításáért és mint ilyenek, nem lehet helyük az új dicsõséges nagai világrendben. Hiszen Õfelsége minden galaxislakó császár, az alattvalói pedig mind testvérek és a testvéreknek kötelességük egymás tisztelete. - Hamarosan megérkezünk, tetoku - szólt hátra a pilóta. Az admirális bólintott és még gyorsan megigazította az apró gyûrõdéseket az egyenruháján, hogy kifogástalanul nézhessen ki. A sikló enyhén megrázkódott a dokkolásnál, Yokosuka pedig felállt a holoasztal mellõl és a rámpához sétált, mely addigra már lenyílt. Méltóságteljesen lépkedett végig rajta. Igen kis létszámú követség volt: adjutánsán kívül csak négy tengerészgyalogos tartott vele kíséretnek. A rámpa két oldalán egy-egy sornyi sith díszõrség várta, melynek végén egy tetovált képû zabrak várt rá. Odasétált és pár lépés távolságra megállt, majd meghajolt elõtte. A másik egy pillanatig nem tudta mitévõ legyen, így végül követte a példáját. - Öhm - Yokosuka kicsit bajban érezte magát, hogy fogalma sem volt a sith rangjelzésekrõl, így a másik rendfokozatát sem tudta leolvasni. - Parancsnok - vágta ki végül magát. Kicsit akcentussal beszélte a basic nyelvet, különösen az "L" betûkkel gyûlt meg a baja. - Admirális. Kérem kövessen. Tierce Fõkormányzó úr már várja. A Grodin tartózkodási helyéig tartó út csendesen és eseménytelenül telt. Az õket fogadó zabrak láthatóan nem érezte feladatának a jövevények szórakoztatását, és õket amúgy is lefoglalta a számukra ismeretlen hajó belsejében való nézelõdés. Rövid út után végül meg is érkeztek. - Fáradjon be. - Köszönöm... parancsnok.
Yokosuka belépett a kabinba, ahol a fõkormányzó már várt rá, az asztal mellett állva. Az asztalon egy üveg kesseli és két üres pohár sorakozott. Az admirális tiszteletteljesen hajtotta meg magát, amit Grodin egy fejhajtással fogadott. Abban bizonyos volt eddigi tapasztalatai alapján, hogy itt most õ a nagyobb kutya, és a rangkóros nagaioknál, ha ezek közül valaki nagyon megalázkodóan viselkedett, akkor könnyen tekintélyét veszthette. Leült, majd hellyel kínálta az admirálist és töltött neki egy pohár kesselit is. A kötelezõ tiszteletkörökön gyorsan túlestek és a szövetségesek csak a kötelezõ mértékig dicsérték egymást. - Gondolom nem csak tiszteletét tenni jött hozzánk - tért rá a lényegre Grodin. - Valóban - bólintott az admirális, aki egy kis magyarázkodással kezdte. - Nos, tudja, a világért sem kívántunk hallgatózni Önök után, csak hát véletlenül fogtunk mi is egy üzenetet a maguk hajói között. - Nocsak - szólalt meg a másik csodálkozó hangon. - Hallottuk, hogy egy titkos chiss katonai bázist kívánnak megtalálni. Az Õfelségét ért szemtelen sértés nem hagyja, hogy ne ajánljam fel a magam és a 4. flotta segítségét ebben a szövetségeseinknek - az admirális hangja magabiztos volt és látszott, hogy õszintén meg kívánja torolni a sértést. Meg persze az is, hogy egyáltalán nem bánja, ha ez valamiféle hadi sikerrel és dicsõséggel is együtt jár. - Ha a flottám állapotára kíváncsi: akkor át tudok küldeni egy részletes listát a hajókról és biztosíthatom, hogy az egyik legharcedzettebb határflottáról van szó.
|
|
|
Nagi
Sept 23, 2012 19:27:08 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 23, 2012 19:27:08 GMT 1
- Admirális, megtisztelt a felajánlásával.. igyon nyugodtan, próbálja ki, nagyon finom! - pillantott a Yokosuka előtt lévő teli kesselis pohárra Grodin, majd a nagai tiszt várakozó tekintetét elértve folytatta: - Ami a bázist illeti, minden segítséget szívesen fogadunk. A pontos koordinátákat sajnos egyelőre nem tudjuk, de hozzávetőleg be tudtuk azonosítani a kérdéses szektor koordinátáit. A maguk területeitől igen messze van. de még az Ismeretlen Vidéken. - A Főkormányzó érintésére megjelent egy holografikus csillagtérkép. - Valahol... itt, ebben a szegmensben. - Számíthatunk ellenséges tevékenységre? - méregette a térképet az admirális. - Nos... - ingatta a fejét sejtelmesen Grodin, miközben meghúzta a kesselit. - Ezt még nem tudhatjuk... valószínűleg igen. Minél közelebb járunk majd a bázishoz, annál inkább. - Tehát ha ránk támadnak, megtaláltuk őket. - Vagyis legalább majdnem - biccentett Grodin. - A taktikai adatokat kérem cseréljék ki a kapitányommal. Két órán belül indulunk. És még egyszer köszönöm a segítségét, admirális... egészségére! - emelte fel a poharát az őrnagy. ----- Odalent a Nagin a császár személyes foglyainak fenntartott börtönszárnyban, ami a palota alsó szintjei mellett húzódott, a szokásos sürgés forgás folyt... azaz unott Nagai őrök strászáltak a kijáratok és különböző stratégiai jelentőségű pontok mellett. Egy fekete, elfüggönyzött ablakú terepskikló közelített a külső kijárathoz. - Állj, azonosítót! - lépett elé a posztos őrmester. - Hai, öö.. izé... jau... khm, jó estét, katóna úr! - tekerte le az ablakot a bő ruhába és a Nagi papjainak díszes fejvédőjébe öltözött sofőr. - Örök Élet temetkezési vállalat, úgy tájékoztattak, hogy elhalálozott az egyik őrizetes.. - Általában ezt megoldjuk házon belül... - vonta fel a szemöldökét az őr. - Hát őő.. hogyne,. - integetett az alak - De ez valami nagyfejes volt, hírös család sarja... - Ó... - komorodott el a katona. Nyilt titok volt, hogy az örökkévaló császár, vagy az uralkodó család valamelyik felmenője ellen akár csak valaha egy rossz szót is szóló családok legidősebb fiúgyermekei tartósan börtönben tartózkodtak - úgymond a biztonság kedvéért. - Csak nem Sey'na Ha'ko-ról van szó? - De de de... - bólogatott a halottas sikló sofőrje készségesen. - Nú, bemehetek-é
|
|
|
Nagi
Sept 25, 2012 20:10:52 GMT 1
Post by Enz on Sept 25, 2012 20:10:52 GMT 1
Yokosuka admirális még pár pillanatig méregette a pohár tartalmát. Náluk ilyesféle szeszt nem lehetett kapni, így kissé bizalmatlan volt vele szemben. De ha a másik már felemelte a poharat, kár lett volna megsérteni azzal, hogy nem iszik belõle. Így erõt vett magán, és egyszerre leküldte a torkán a tartalmát. Az ital valóban finom volt, de meglehetõsen erõs is, fõleg egy ilyen nagy pohárral. Az arca hamarosan kipirosodott és ha nem egy magasabb rangú személlyel van együtt, akkor bizonyára egyenruhája legfelsõ gombját is kikapcsolja. - Valóban nagyon ízletes - dicsérte meg az italt mosolyogva. - Küldetek önnek egy üveggel, szövetségünk elsõ közös hadmûveletének örömére - biccentett Grodin. - Ugyan, szükségtelen - hárította el kötelezõen a megfelelõ udvariassággal Yokosuka admirális az ajánlatot. Grodin már azt is megtanulta, hogy ez csak formalitás egy ajándék elfogadása elõtt. - Kérem, csak nem sértene meg azzal, hogy elutasítja - húzódott enyhe mosolyra az õ arca is. - Természetesen nem - adta meg az elfogadó választ az admirális. Majd felállt az asztaltól és meghajtotta magát. - Igazán megtisztel a nagyszerû ajándékkal. Miután kiegyenesedett, az admirális idejét látta búcsút inteni a frissen megismert Grodinnak. A flotta elõkészítésére és a szoros határidõre hivatkozva mentette ki magát a további maradás alól, majd pár illedelmes mondat beszélgetés után távozott Grodin irodájából. Nem is olyan nehéz kezelni ezeket a nagaiokat, mint hiszik egyesek. Csak a gyermeteg játékaik fõbb szabályait kell betartani.
- Hú, ez a sith lötty borzalmasan perzsel belülrõl - nyögte maga elé kissé pityókásan a siklóján az admirális. A sithek egyelõre nem próbálkoztak semmivel, és ez határozottan jó volt, de érezte, hogy nem bízhat meg bennük. Elvégre egy egyszerû bázis megszerzéséért miért mozgósítanának ekkora hajókat? Kell ott lennie valaminek, amire rá akarják tenni a piszkos mancsaikat. Valami, ami Õfelsége tulajdona, akárcsak minden ebben a Galaxisban. Sõt, meglehet, hogy az egész bázis csak egy fedõtörténet és valójában teljesen másról van szó. Egy bázis ellen két akkora hajóval minden esélyük meg lett volna egymagukban is, akkor meg miért osztoznának a dicsõségen? Elvégre a bázis ott marad még ha kétszer annyi idõ is megtalálni... Ha rá tudna jönni, hogy mi is az igazi célpont és meg is tudná szerezni azt... - Jól van, kakka? - nézett rá aggodalmasan az egyik parancsnoka, miközben nehézkesen lesétált a rámpán. - Igen - Yokosuka megpróbált úgy csinálni, mintha semmilyen szokatlan nem történt volna odaát. - Hogy állnak az elõkészületek? - Értesítettük a határvidéken állomásozó hajókat is. A flottaösszevonás helyét még nem jelöltük ki - sorolta a tiszt a kért információkat, miközben az admirális leért és megállás nélkül indult elõre. - Rendben. Magammal hoztam a koordinátákat, azt küldjék meg minden vezérhajónak - rendelkezett pattogó hangján az admirális. - A határvidéki flottaösszevonás helyszíne Odewara legyen, egyben ez lesz a flotta ellátóbázisa is. Minden egység jelenjen meg ott, kivéve a következõk... - Uram, ha bizonyos egységeket visszatartunk, a parancsnokság gyanút fog - vetette közbe a mögöttük sétáló egyik tiszt. - Valóban. De erre nem kerül sor. Õk külön útvonalon elhagyják a határokat és a mélyûri bázisainkat veszik használatba. Õk fogják ellenõrizni az utánpótlási vonalainkat - tette hozzá, miközben szemei kaján örömrõl tette tanúbizonyságot. - De uram, ez a kelleténél jóval több cirkáló - jegyezte meg az egyik tisztje, miközben végignézte az adattáblát, ami az egységek nevét tartalmazta. - Valóban - értett egyet az admirális, és hangja elárulta, hogy ebben semmi kivetnivalót nem lát. - Ezek frissen gyártott hajók, így a flotta ütõképessége nem kerül veszélybe. - közölte velük, ami megnyugtatni látta õket. Mintha csak elfelejtette volna, még hozzátette mellékesen. - És küldjék át a flottánk fõbb adatait a sitheknek. Azon ne szerepeljenek ezek a hajók. Úgy látszik már mindenki érteni kezdte, mi szükség is van erre a mûveletre. Ha a sithek azt hiszik, kevesebb hajójuk van, alábecsülik õket, így ha a kedvezõ helyzet reményében elárulnák õket, kellemetlen meglepetésekben lesz majd részük...
Két óra telt el, mióta az admirális visszatért, és a bolygó körüli flotta már készen állt az indulásra, és valószínûleg a határvidéki egységekhez is befutottak a hírek. A parancsnokság nyugtázta a kalózvadászat és a mélyûri hadgyakorlat tényét, habár bizonyára néhányakban gyanút ébresztett az, hogy pár héttel elõrébb hozták az idõpontot. Bár az üzenetet õk is olvashatták, a felsõ vezetés nagyobb része a háborús készülõdés lázában égett, így valószínûleg nem különösebben törõdtek vele. - Uram! - lépett elé a hídon egyik tisztje. Egy másik katona volt vele, akinek az arcára nem emlékezett. Pedig jó az arcmemóriája. - Õ kicsoda? - intett a fejével a távolabb álló tiszt felé. - Az Ön által régóta kért szervezési specialista - felelte a tiszt. Yokosuka elégedettnek tûnt. Régóta kért már maga mellé egy olyan fickót, aki gyakorlott bizonyos belsõ szervezési ügyekben. Úgy tûnik végre szerencséje lett, és a bürokraták megunták az aktatologatást - Az utolsó pillanatban érkezett. - Hogy hívják? - tette fel a kérdést az admirális, tekintetét a másik szemébe fúrva. Õ gond nélkül állta. - Oh Yamasaki fõhadnagy szolgálatára, kakka! - hajolt meg az admirális felé, aki enyhe biccentéssel válaszolt. - A Nagi Császári Egyetemen végeztem. - Remek. Foglalja el a körletét, hamarosan indulunk. Azután konzultálok magával. Sok elintéznivaló akad itt. - Igenis!
Az õrök a fejüket vakarták, mivel nem gyakori volt az, hogy valamely család ne diszkréten próbálta volna intézni ezeket az ügyeket. Egy halottas kocsi kiküldése határozottan nem tartozott a diszkrét módszerek közé. Ráadásul a túsz halála miatt ilyenkor engesztelni kellett Õfelségét, aki hatalmas kegyében talán megbocsátott ezért és egyúttal kijelölte, ki is élvezheti következõként az õ nagyszerû vendégszeretetét. De hát változnak az idõk. Meg aztán õket úgysem veszik elõ, majd politikai körökben lefolyik a balhé, ha valami nem az elõírások szerint folyt. Meg különben is, az õ feladatuk csak jelképes volt, a tényleges ellenõrzést egy komoly biztonsági rendszer és az elit császári testõrség biztosította. - Menjenek tovább egyenesen - mutatott végig az egyik fákkal övezett úton a katonák parancsnoka, egy nagydarab õrmester. - Eljutnak egyenesen a börtönhöz. Ott majd valaki bekíséri magukat az elhalálozotthoz. - A Micsillhez? - szólt belülrõl egy hang. - De hát õ még él, te hülye! A katona furcsállkodva vonta fel a szemöldökét a hangra és látszólag enyhén idegesebb lett. A sofõr próbálta menteni a helyzetet. - Ne is törõdjék vele, jó katona uram! Töljesen bolond szerencsétlen! - legyintett a fickó. - Dehát csak egy hülye Tóf munkás, nem olyan naccerû, mint a katona urak! Daliás nagáj harcosók mind biza'! - Jól van, menjen tisztelendõ atya - intett a társának nevetve, hogy kapcsolja ki a repulzorokat zavaró mezõt a kapunál. - Aztán a bolondra vigyázzon, nehogy nekem kiigya a császár ágytálát. Lökött, mint az egész fajtája! - Úgy lesz, úgy lesz, jó urak! - vigyorgott vissza a sofõr. A jármû ablakára visszahúzta a függönyt, majd elindult elõre, keresztül a kikapcsolt védõmezõn. Rendben, az elsõ lépés megoldva. A császári palotát azonban jobban védték, mint egy nagai papnõ szüzességét, és a császári testõrség nem sokat szórakozott senkivel sem, aki gyanút keltett.
|
|
|
Nagi
Sept 30, 2012 21:31:25 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Sept 30, 2012 21:31:25 GMT 1
Az ESB bevetési flottája és a melléjük kijelölt nagai hajók készen álltak az indulásra. Grodin még egyszer végignézett a kapitányok holoképein.. számos idegen, a saját hajóját, a Deception-t irányító zabrakhoz, Rezhek kapitányhoz hasonlóan fõképp peremvidéki idegenek, egy félszemû duro, egy tömzsi gran, és két magas, tetovált humanoid, akiknek a faját Grodin nem ismerte fel.
- Uraim, hölgyeim, itt a lehetõség, hogy megszerezzék a hírnevet és a dicsõséget a Birodalomnak, és megmutassák, milyen jó katonák! - mondott néhány szót Grodin, miközben eldöntötte magában, hogy több volt birodalmi tisztre lesz szükség a Maradványól. - Az Uralkodó nevében, indulás!
A sith hajók és nagai kíséretük beléptek a hipertérbe, egy távoli pont felé..
......
Odalent a Császári Börtön egyik cellájában Mitch'ell tábornoknak, a legprominensebb nem nagai fogolynak éppen felszolgálták az ebédet.
A börtönõr a cellaajtóba vágott apró nyíláson keresztül becsúsztatta a 003-5252/Kszhi fogolynak járó mai ebédet, ami - csakúgy, mint a hét második napján mindig - két apró, halszerû falaktát, egy ehetetlen sós kását, és valami savanyú italt tartalmazott. Mitch'ell sok mindenre panaszkodhatott, csak épp arra nem, hogy túletetik a vendéglátói.
Meglepetésére azonban, amikor felpattintotta a frissen tartó doboz plasztik fedelét, a kása tetején egy apró, meglehetõsen csúnya, göcsörtös kézírással írt cetlit talált. "Lösz egy kis hascsikarásod, de ne ilyedlyél meg tûle! Eztet is egyed meg! T.F."
A tábornok eltûnõdött azon, hogy ki lehet az a T.F., és hol tanult meg írni. Majd, miután rövid gondolkozás után arra jutott, hogy a nagaiok ennél sokkal szofisztikáltabb módszerekkel is meg tudják mérgezni, ha akarják - például szimplán a napi menüvel, cetli nélkül is -, majd nem kis erõfeszítések árán befalta a napi menüt a cetlivel együtt.
Lehet, csak így akart rávenni egy vicces kedvû õr, hogy egyszer végre megegyem.. gondolta, majd egy pillanat múlva kétrét görnyedt, ahogyan éles fájdalom hasított a gyomrába... a fájdalom egyre erõsödött, és hamarosan köhögési roham jött rá. Elképedve meredt a vércseppekre, amelyek a torkából a padlón landoltak... ez így már nem is olyan vicces, gondolta Mitch'ell..
Az õrszobán, amelyik az XX-55-ös börtönblokk celláiért felelt, az egyik cella kamerarendszere mellett felvillant a "vészhelyzet" kijelzõ vörös fénye. Az ügyeletes õrmester rémülten meredt a földön fetrengõ, vért köpõ Mitch'ellre.
- Tizedes! - üvöltött bele az egymásköztibe - Azonnal vigyétek a chiss foglyot a gyengélkedõbe!
Nem számított különlegesen kivételesnek, hogy egy-egy fogolyhoz valahogy sikerült becsempésznie valamelyik rivális család kémjének némi mérget... így aztán az áldozat famíliája újabb családtagtól kellett megváljon, hogy betöltse a kötelezõ "kvótát" a Császár börtönében, ami néha jelentõs elõnyöket biztosított a többi családnak.. legyen szó igazgatótanácsi székrõl, egy gazdag klán eladó lányának a kezérõl, vagy éppen plusz egy helyrõl a Császári Katonai Akadémia elit osztályának várólistáján.
Az õrmester nem szeretett volna a következõ ügyeletes lenni, akit egy fogoly elveszítéséért kivégeznek. Pláne egy ilyen prominens fogoly elveszítéséért, mint a chiss pilóta, a Heika személyes kedvence..
Két õr berohant Mitch'ellért, és felnyalábolták a tábornokot, hogy levigyék a gyengélkedõbe.
A gyengélkedõ alsó szintjén, a hullaházban, ahol a börtön halálos áldozatai kapták meg az utolsó "kezelést" a magas hõmérsékletû protonkemencében, két nagai boncmester, és egy Tof halottszállító tevékenykedett.
- Vigyázz azokkal a cellákkal! - üvöltött rá éppen alacsony intelligenciájú szolgájára az egyik nagai orvos, aki felpillantott annak a fiatal nemesnek a holttestérõl, akiben éppen a pár hete elszenvedett mérgezés forrását kereste, és látta, hogy a Tof a kemence energiacellái körül szöszmötöl.
- Óvatosan fogdosom, mer möleg - mormolta a Tof. - A másik naccsága mondta, hogy seperjem fel a hamut meg a pernyít..
- Se'hai, mindig mondom, hogy ne bizalmaskodj ezekkel a szemetekkel.. - biccentett a terem másik végében álló kollégája felé az orvos. - Így is elég undorító, hogy ezekkel kell együtt dolgoznunk, akkor legalább takarítsanak ki helyettem... - rázta a fejét idõsebb társa. - Nem érdekel ki mit mond az elõírásokról, meg arról, hogy nem szabad Tofokat engedni az energiacellákhoz, akkor sem fogom saját kezûleg kiszedegetni az öreg Yashimoto báró hamvait... - Csak azért nem vagy hajlandó, mert elûzték a családod a birtokaikról, Se'hai. - ingatta a fejét a másik boncnok, majd folytatta aktuális páciense emésztõrendszerének feltérképezését.
- Boccsá naccságok! - lépett be az ajtón egy újabb Tof, a halottszállítók egyenruhájában. - Az öreg báró bácsiér gyüttünk! - Hát azír már késõn gyüttetek, tesvír - pillantott be a kemencébe a patológián dolgozó Tof. - Mit keresnek itt, hol van az engedélyük? - csattant fel az egyik orvos. - Itten van a zengedíly, a pógármesteri hivatalbó van! - lobogtatott meg egy fecnit a Tof sofõr, miközben társa a folyosón hatalmasat horkantott. A távolból hallatszott a szint bejáratánál beszélgetõ nagai õrök irritált hangja.
- Na, nézzük... - az egyik Nagai orvos elõrelépett, hogy megnézze a papírt, mire a krematórium mellett álló Tof keze elõrelendült, és leszakított egy vezetéket, amelyben a terem normál hõmérsékletét biztosító hûtõgáz keringett, amelynek el kellett nyomnia a kemence esetleg kisugárzó hõjét. - Oppácska... - Vigyázz!
A három Tof villámgyorsan apró légzõkészülékeket nyomott az arcára, miközben a két orvos eldõlt a mérges gáztól. Az utolsó még kiüvöltött az õröknek.
- Hékás, naccságos nagáj harcosok, segíccsenek már a szegíny Tofoknak kivinni a nagáj nagyurat! - majd becsukta maga mögött az ajtót. - Nagyszerû, most még ez is... - indult meg utánuk az egyik nagai katona. Ahogyan feltépte az ajtót, a kiáramló szúrós füsttõl hátratántorodott, majd a füstbõl kinyúló zöldes kéz elkapta, és berántotta, a mögötte haladó társával egyetemben.
Néhány tompa puffanás, majd a gázvezeték visszacsavarása után a füst eloszlott, és a három Tof egymásra, valamint a padlón heverõ négy nagaira meredt. - Nem bírják ezek a kicsi füstöt sem.. - nevetett fel az egyik Tof. - Hát ja, nálunk otthun is mindig büdes van... - jegyezte meg a másik, de társa fejbevágta. - Kushaggyá, nincsen erre idõnk. Köszönjük a segítséget, tezstvír - fordult a harmadik Tofhoz. - Osztán tudod-e már, hogy hol van a Micsill? - Hát ha megkapta kis ajándíkom, akkor egy vagy két szintell füljebb - vont vállat a ToFF beépített ügynöke. - No, akkor gyorsan keressük meg, mielõtt a nagáj fiúk rágyünnek, hogy mi van itten.. - vezényelt az akció vezetõje. - Izibe vögyük föl a másik göncöt, te meg maraggyá itt, hátha felíbrednek!
Kisvártatva a két Tof - immár a Nagai Járványügyi és Dekontaminációs Szolgálat rakodóinak egyenruhájában - megindult a gyengélkedõ magasabb emeletei felé...
|
|
|
Nagi
Oct 2, 2012 23:16:10 GMT 1
Post by Enz on Oct 2, 2012 23:16:10 GMT 1
A börtönszárnyat figyelõ kamerák monitorképei elõtt négy nagai egyenruhás ült, kissé unott képpel. Õk a palota egészét behálózó biztonsági rendszer apró fogaskerekei voltak, akik a császári testõrség alkalmazásában álltak. Bár a munka nagy presztízzsel járt és komoly juttatásokat élvezett a végzõje, rendszerint igencsak unalmas is volt. A palotában az élet minden percét áthatotta a protokoll, amely kellõen szabályozta a belsõ viszonyokat, a kizárólag politikai foglyokból álló tömlöcben pedig nem sûrûn mertek ellentmondani, így hát a legkomolyabb problémát az idõnként elkóborló alkalmazottak, illetve a túlbuzgó fehérnépgárda jelentette. Az egyikük például gyomnak nézte Õfelsége kedvenc egzotikus virágait, és nem sokon múlt, hogy elkezdett volna megszabadulni tõlük... - Sokáig odavannak a hullaszállítók - jegyezte meg az egyikük. - Biztos megint õk végzik a piszkos munkát Se'hai helyett - felelt a másikuk. - A halottvizsgálat már megvolt - vetett ellen az elsõ, a távozó járványügyiekre utalva. Különösen kellemetlen lett volna, ha a börtönben valami járvány tör ki, hiszen sok elõkelõ családnak okozott volna kellemetlen perceket. - Lassan végezniük kéne. - erõsítette meg korábbi véleményét. - Ha technikai probléma lenne, küldenének egy hívást - rázta a fejét egy harmadik. A négy monitorfigyelõ egy pillanatra összepillantott. - Küldjünk le egy õrjáratot - döntött a rangidõs negyedik a rutinnak megfelelõen. - Biztos azok az idióta Tofok babráltak valamivel.
Az egy szinttel fentebb megérkezõ két egyenruhás Tof két zavart fegyverest talált a gyengélkedõ egyik ajtaja elõtt. Még újak lehettek, de mivel szabadnap volt, így õket dobták be a mély vízbe. Bár régen csak a legharcedzettebb katonák lehettek a császári testõrség részei, mára már csak az elit magot képezték veteránok, és sok arisztokratacsalád elérte, hogy legalább egy gyermeke újoncként ide kerülhessen. Elvégre tényleges dolog nem nagyon akadt, a családnak pedig hatalmas nyereséget jelentett. Ahogy közelebb értek, az egyikük odafordult feléjük és úgy tûnt megkönnyebbült. Valószínûleg riasztották már Micsill miatt az igazi dokikat, de mire õk odaérnek, a TOFF már rég egy sikeres akcióval lesz elõrébb. És milyen sajtóvisszhangot fog ez kapni...! - Örülök, hogy... Izé, látom megérkeztek - váltott át hivatalos hangra az újonc, miután az elsõ kitörõ lelkesedést elnyomta. - Bizöny, itten vónánk - próbált diplomás járványügyi szakemberhez mérten válaszolni az egyik Tof. Egy lépést tett az ajtó felé. - Naszóval asszondja... - Á...állj! - kapott idegesen a fegyveréhez az egyik õr, miközben kevés sikerrel próbált olyan képet kelteni, mintha egy gyakorlott õr lenne. - Õ...igazolják magukat! - Osztán mivel-é? - vonta fel a szemöldökét az ügyesebben beszélõ Tof. - Móst akkó a csávót vizsgáljuk még vagy írjunk kibaszott papírozsokat? - Hát... - bizonytalanodott el még jobban az õr, a másik biztos kiállásán. - Hamarosan jön a hadnagy úr és akkor... - Ó hát pörsze, a naccsásog hadnagyúrak majd gyünnek...a nagy fekáliás lószárt, kéremalássan. Az én drágalátós nagyapámat is szarbán hágytá a hadnagyúraság, mör inkább fútott, mikó kitört-e ottan a nágy járvány...! - Te...tessék? - Hát tuggya, nem möntek õk közelíbe a dögszagú nípnek, hanem kûték a dalijás bakákat, hogy na pakóják az ígetõkömencébe õket. Oda is lett vágy a fíl regiment... - úgy tûnt ez célba talált. A katona már korántsem akart annyira kardoskodni az igazolás iránt, sõt inkább úgy tûnt, hogy még a közelben sem szívesen lenne ha kinyitja az ajtót. A másik Tof közben keresztülfurakodott a két katona között, és elfordította a zárban a kulcsot, majd mielõtt belépett, felvette a maszkját. Belépett, majd bezárta maga mögött az ajtót. - No, osztán' jóvan-é, generális pajtás? - röhögött rá a görcsbe rándult chissre, hogy a kintiek ne hallják. - No mivan, nem ízlik tán a naccerû nagáj koszt? - Kackac - próbált ironikusan válaszolni, ám a hasába újabb görcs állt. - Hát ez biza komó' ügylet, naccságosúr. El köll szállítanunk magát, jó pízért a tezsvíreknek - mielõtt a tábornok válaszolhatott volna, a Tof felállt, és az ajtóhoz ment. Kinyitotta, kilépett, majd bezárta maga mögött. - No, hát komoly a baj, nagyon komoly, katonaúrak! - adta elõ magát odakint. - Agybajos vérnyakrákja van a naccságának! Nem visszük el, olyan járvány lesz itten, hogy a fél palotának annyi! - Csakugyan! - kontrázott rá a másik tetetett döbbenettel. - Itt biza' még Õfelsége, hogy a devlá éltesse vagy tízezer évig, na õsincs biztonságba-e! - T...tényleg? - kérdezte falfehér arccal az egyik õr. - Igenám, azaz! El kell vinnünk, de gyórsan! Mennyenek innét, osztán hozzanak fertõtlenítõt a doktor szenszéjtõl! Gyorsan-gyorsan! A két katona kapott az alkalmon, hogy sietve távozzanak a folyosó közelébõl is és szapora léptekkel siettek el a börtönorvos felé. Az ajtó újra kinyílt. - No, kapjuk föl, aztán uzsgyi!
Eközben a palotában egy másik, magányos akció is folyt. A fehérnépgárda kitûzõjét sárkányos tradicionális ruháján viselõ fiatal nõ sétált végig az egyik folyosón, a vendég irányába. Sikerült elérnie, hogy azt a részt õ takaríthassa, persze a vendégre tekintettel állandó felügyelet mellett. Ezt egy unatkozó fegyveres képében kapta meg, aki korántsem volt elragadtatva azon, hogy egy nõt õrizgessen. Persze még mindig jobb volt, mint amikor egy fát kellett õriznie 12 órán keresztül. Igaz, a fa jobb beszélgetõpartnernek bizonyult, mert legalább meghallgatta. De ez a nõ... - Szóval akkor Edóban él? - próbált újra beszélgetést kezdeményezni. - Igen - felelt korábbi szûkszavúságával. A beszélgetés itt újra meghalt és csendben sepert tovább a nõ. A katona megvonta a vállát, és megállt mögötte. Csinos nõ volt, semmi kétség nem fért hozzá. Meg persze elvakult konzervatív is, legalábbis a viselkedése alapján, és persze Õfelsége feltétlen híve. A fehérnépgárda önkénteseit fõleg középosztálybeli nõk alkották (persze alacsony sorú arisztokraták is elõfordultak), akik ideológiai elkötelezettségbõl cselekedtek, így hát az õrök nehezen tudták rávenni õket arra, hogy esetleg a császár hûséges õreinek is jusson egy kis elismerés... - Maga felettébb csinos - lépett oda a katona a takarító nõ mögé és meg akarta paskolni a fenekét. Bár nem számított pozitív reakcióra, ami történt, az igencsak meglepte. A nõ elkapta a kezét, megpördült, és egy jól irányzott fejrúgást vitt be a katonának, akinek a feje a falnak csapódott és teste ezután elterült a földön. - Mocskos disznó! - tette még hozzá halkan, majd bevonszolta az egyik szobába. A lakosztályoknál csak a népesebb folyosók voltak bekamerázva, hogy ne zavarják az itt lakók életét, és ez nem tartozott ezek közé.
Pár perc múlva már egy fiatal katonanõ lépett elõ a szobából, egy gondosan meghamisított igazolvánnyal. Innen egyenesen Wenthar császár lakosztályához sietett, amit négy nagai testõr õrzött, lankadatlan éberséggel. - Azonosítsa magát és nevezze meg célját - szólalt meg az egyik, mikor még be sem fordult a folyosóra. - Akino õrvezetõ, Õfelsége utasítására szórakoztatnom kell a vendéget - hadarta el, majd az egyik testõr kezébe nyomta az igazolványát. Az végigfutotta, majd visszaadta és szótlanul kinyitotta az ajtót és kezével intett, hogy bemehet. Mindenki rögtön sejtette, hogy mit takarhat a szórakoztatás: a palotában számos örömlány teljesített szolgálatot, akiknek a magas rangú vendégeket kellett társasággal, szórakoztatással és testi örömökkel ellátniuk. Alig zárult be mögötte az ajtó, a nõ letérdelt, fejét a föld felé hajtva. - Hû szolgája, Midori árnyékharcos, rendelkezésére áll, nagyuram - mondta alázatosan. - Úrnõm, Marisa hercegné küldött, hogy elkísérjem Önt egy találkozóra.
|
|
|
Nagi
Oct 3, 2012 22:58:46 GMT 1
Post by sithlord on Oct 3, 2012 22:58:46 GMT 1
Wenthar éppen meditált és pár centire felemelkedett ülő helyzetben a talajtól, amikor váratlan látogató toppant be hozzá. Méghozzá pontosan az az ember vagy nő, akire nagyon is várt! Pillanatok alatt kilépett meditatív állapotából, és intett a nőnek, hogy keljen fel. -Szóval tanítványom észlelte az üzenetemet? -kérdezte hétköznapi tárgyilagosággal a hangjában a Lord, mintha csak azt kérdezte volna meg hogy milyen ruhát vesz fel holnap a hölgy. -Igen Nagyúr! -suttogta áhítatosan Midori, miközben végigmérte a minden ízében férfias és meglehetősen gonosznak tűnő különös idegent. Önkéntelenül is érzékelte a férfiból áradó tömény és rideg gonoszságot. Ez az ember nem babra játszik! -Vezess a tanítványomhoz! -vetette oda parancsolóan és ridegen Wenthar, miközben megigazította éjfekete köpönyegét, melynek csuklyájával eltakarta az arcát. A nő fejet hajtva készségesen engedelmeskedett, miközben nem kerülte el a figyelmét az a különleges fegyver sem, amit a férfi a köpönyege alá rejtett el. Egy különleges kard, fénykard...
Wenthar egy ősi és igen egyszerű Sith varázslattal álcázta magukat, így észrevétlenül eljutottak az Urnő és testvére rejtekhelyére. Wenthar magabiztosan és határozottan lépett be a két testvér rejtekhelyére. Máris megérezte a nőben tomboló, őrülettel határos vágyat a hatalom és valami más dolog iránt. Wenthar levetette az arcáról a csuklyát és így láthatóvá vált tarkopasz feje. -Itt vagyok hát Milady! -mondta Wenthar tisztelettel ám mégis uralkodói fenségességgel. -Eljöttem hát hozzátok, most pedig meséljetek! Kik is vagytok ti valójában és mi a célotok?
|
|
|
Nagi
Oct 20, 2012 0:34:56 GMT 1
Post by Enz on Oct 20, 2012 0:34:56 GMT 1
Miközben az egész bolygó, sõt az egész birodalom a császárság alapításának 0közelgõ 500 éves évfordulójának lázában égett, és a császári udvar az elsõ hasonló rangú vendéget szolgálta ki, akadt egy olyan kormányszerv, amely fáradhatatlanul dolgozott a nagai érdekek érvényesítésén. A császári titkosszolgálatot sosem hozták lázba az ünnepélyes események, vezetõik folyamatosan a kitûzött célok teljesítésén munkálkodtak, majd új célokat tûztek ki, ha ezek elfogytak. Nem hiába mondogatták sokszor, hogy a Császár igazi támasza nem a hadsereg vagy az Iparvállalat, hanem a titkosszolgálat, melynek szürke eminenciásait nyugodtan lehetett a harmadik nagy befolyású hazai erõnek tekinteni az elõbbi kettõ mellett. Aki mindezt létrehozta, nem volt más, mint Tong igazgató, aki immáron már harmincadik évét töltötte el a szervezet élén, jóval túl a hatvanon. Élete fõ mûve volt ez a szervezet, mely korábban csak korlátozott módon tudta a Császárság érdekeit szolgálni és hazai viszonylatban is jelentéktelen volt csupán. Az elmúlt három évtized változásai után azonban ritkásan akadt olyan, amit ne tudott volna a szervezet elintézni és míg a másik jelentõs belsõ rendfenntartó erõ, a katonai rendészet, a Kempeitai brutalitásáról lett híres, addig a titkosszolgálat megfelelõ eleganciával és diszkrécióval járt el mind odahaza, mind külföldön. - Érdekes - fújta ki a füstöt a félig elsötétített szobában az igazgató, miközben rekedtes hangján beszélt. - A Galaktikus Szenátus építészeti rajza a mi kezünkben. - Akárcsak a Szövetség jövõje - jegyezte meg az egyik vezetõ beosztású bizalmasa, és hangjában érzõdött a büszkeség. Nemcsak, hogy elhanyagolni nem lehet már galaktikus szinten a Császárságot, de beleszólása is van a világ többi részében történõ dolgokba. - Amennyiben Daala kiiktatja a jediket a képbõl, úgy alapvetõen átrendezõdik a Galaxis térképe - gondolkodott el egy másik titkosszolgálati vezetõ, miközben ásványvizet töltött a poharába. - A jedik végével egy akadály gördül el az utunkból a Galaxis megszerzéséért folytatott küzdelemben - morfondírozott az asztalnál ülõ egy másik vezetõ, továbbvezetve a gondolatot. - Kérdés, hogy jobban járunk-e így - tette hozzá a magáét Tong. A közvetlen munkatársai megszokták, hogy õk vázolják fel a helyzetet, és az igazgató vonja le a következtetéseket és persze néha kérdésekkel vezesse rá a többieket a véleményére. - A jedik eltûnésével a sithek természetes ellenségei lesznek oda. - A sithek viszont szövetségeseink. Az ottani ügynökeink jelentései alapján nem kell egyelõre komolyan tartanunk a sith befolyástól - jegyezte meg a sith területeken folyó titkosszolgálati ügyeket felügyelõ vezetõ. Ellentmondani természetesen nem mert az igazgatónak, így hát csupán kiegészítõ jelleggel mondta el az információit. - Vakon nem szabad megbíznunk a sithekben. Számukra ismeretlen a szövetségesi hûség fogalma - rázta meg a fejét egy másik vezetõ. - A sitheknél azonban fontosabb, hogy a Galaxis jelenleg legerõsebb és legnagyobb állama hogyan reagál - terelte tovább Tong arra a beszélgetést, ahova ki akart lyukadni. - A Szövetség jelenleg erõsen megosztott az elnökasszony és a jedik közötti konfliktus miatt - vette át a szót az ottani ügyek vezetõje. - Egy belsõ konfliktus kirobbantása tovább gyengíti õket ideiglenesen, de hosszútávon a korábbinál jóval erõsebbé válhat az állam valamelyik fél vereségét követõen. - A Szenátus felrobbantása tehát nem eredményezi azt, amire szükségünk van jelenleg - összegezte az elhangzottakat Tong igazgató. - A nyílt konfliktus kirobbantása helyett a jelenlegi helyzetet kell elmélyíteni valahogy. - A Jedi Templom! - jött rá a megoldásra az egyik asztalnál ülõ. - Ha a templommal történne valami, az a jedik felé irányítaná a Szövetség szimpátiáját. Ráadásul a jedipárti képviselõk éppen most készülnek nyíltan fellépni Daala ellen. - Hónapokba kerülhet, amíg ennek is megszerezzük a dokumentációját. Addigra lehet, hogy az egész válság véget ért - érvelt az ötlet ellen egy másik asztalnál ülõ vezetõ. Tong érdeklõdve figyelte a felvetõ válaszát. - Nem szükséges behatolót juttatni az épületbe, mint a Szenátusnál. Ha egy siklóba épített bombát robbantunk a megfelelõ helyen, az is komoly károkat okozhat. - Rendben - fogadta el az érvelést az igazgató, majd a szövetségi ügyekhez felelõs vezetõhöz fordult. - Továbbítsa ezt a coruscanti nagykövetségre. Természetesen diplomáciai futárcsomagban.
Wenthar ereje tényleg olyan nagy volt, sõt még nagyobb, mint Midori képzelte. Egyszerûen elrejtette õket szem elõl varázserejével és míg neki sok elõkészülete feküdt ebben az egy bejutásban is, Wenthar úgy sétált ki vele, hogy nem okozott neki különösebb megerõltetést. Midori megmutatta neki a titkos átjárót, amirõl szinte senki sem tudott már, létezése a múlt homályába veszett. Az alagút, mely a Krizantémpalotát kötötte össze az egykori Sárkánypalotával, vagyis romjaival, régóta használatlanul állt. Egy óra séta után érkeztek meg a másik palota titkos földalatti részében, amit az ezt emelõ császárok védelmi célokra húztak fel. Jelenleg az dinasztia utolsó két élõ tagját védte. - Hát eljöttél, nagyúr! - sietett az ajtóhoz a trónt magának követelõ bukott jedi, a Sárkány. - Pontosan, ahogy megálmodtam! Egy idegen hozza el családomnak az igazságot! - Fenség - hajolt meg kecsesen testvére, Marisa, miközben szeme sarkából rosszallóan nézett a másikra. Nem kellett olvasni a gondolataiban, hogy Wnethar tudja a férfi indokát: egy igazi császár, a sárkányok fia sosem hajol meg senki elõtt. Végül azonban egy biccentés erejéig behódolt testvére kérésének. - Azt kérdezed, kik vagyunk? - kezdett beszélni a férfi. - Ennek az országnak a legitim urai, az utolsó jogos dinasztia utolsó két leszármazottja. - A nagaioknál - kezdett magyarázni Marisa, aki sejtette, hogy a másik nem sokkal került elõrébb testvére magyarázatával. - egyetlen õsre vezethetõ vissza minden uralkodó, ezért a népes dinasztia is igen szerteágazó. A császárnak két fia volt: Taira és Minamoto. Elõbbinek sárkány, utóbbinak krizantém volt a jele és apjuk Kahless halála után kettéosztották a birodalmat, a könnyebb kormányzás érdekében. A Tof megszállók a Sárkányokat támogatták, így az ellenállás a Krizantémok köré szervezõdött és a felszabadító háborúk után az elsõ Krizantém uralkodó, Chun orvul legyilkoltatta az összes Sárkányt, palotájukat pedig felgyújtatta, holott korábban békét ígért. Csupán szüleink menekültek meg a borzalom elõl. - Nagyapánkat, az utolsó sárkánycsászárt egy üstben fõzték meg élve a bitorlók - köpött a földre a Sárkány, elemi dühvel. Wenthart teljesen felpezsdítette az ifjúban áramló hatalmas erejû düh és pusztítani akarás. - Apánkat akkor fogták el, mikor mi születtünk. Tudták, hogy vannak leszármazottai, és halálra kínozták, ám a helyünket nem tudták meg. Végül aztán a holttestét végezték ki nagy nyilvánosság elõtt, majd elégették a testét és szétszórták hamvait. -És õ ki? - fordult Wenthar érdeklõdése kísérõje felé. Egyelõre még nem kívánt semmit válaszolni a két fiatal történetére. - Midori árnyékharcos, nagyuram, az egyik utolsó olyan, aki még tisztában van ennek az egykor nagy tekintélyû feladatnak a mikéntjével. - Hogyhogy? - Az új uralom a teljes modernizáción alapult, így a múlt legtöbb intézménye értelmét vesztette. A modern császári titkosszolgálat létrehozása szükségtelenné tette az árnyékharcosokat, akiket egy császári rendeletben kijelölt helyen telepítettek le, szûkre szabott nyugdíjjal, gyerekeiket pedig más foglalkozásokra okították. - Midori családja évszázadok óta szolgálta dinasztiánkat - tett még hozzá egy lényegi információt a Sárkány ikertestvére, Marisa. - Csupáncsak Midori szolga apja tudta titokban okítani lányát az õsi tudásra, melynek kiveszejtését célul tûzték ki.
|
|
|
Nagi
Oct 21, 2012 21:03:26 GMT 1
Post by sithlord on Oct 21, 2012 21:03:26 GMT 1
Wenthar elégedetten hallgatta a bosszúszomjas testvérpárt, majd kezének egyetlen apró mozdulatával jelezte hogy most már fejezzék be a mondókájukat. Majd elméjével az Erő szövedékein keresztül, a fiút kezdte vizsgálgatni. Amaz örömmel fogadta be a nálánál hatalmasabb elmét, amelynek hű szolgája és talán tanítványa akart lenni. A fiú arcán megszelídültek a vonások, miközben a Sith Nagyúr lassan kutakodott az emlékei között.
A lánynak igaza volt mindenben. Látta a fiú emlékei között a haragot, a csalódást és a bosszút.
-Visszatértek velem a lakosztályomba méghozzá most rögtön! -fejezte be végül a vizsgálódást Wenthar. -Midori te pedig valahogyan „eljátszod” a kedves testvérek halálát! -vetette oda az engedelmesen meghajló Árnyékharcosnak. Rögtön el is távozott hogy találjon a parancsnak megfelelően, két „balekot” Wenthar a testvérpár felé fordult. Először a nőhöz intézte a szavait. -Te az enyém leszel! A tested és a lelked, mindened az enyém! -mondta Wenthar hidegen és hűvösen, szavai akár a Nagai Kristály tavak jéghideg vize. -A feleségem és a bizalmasom leszel ha...kiérdemled! De addig is szolgálni fogsz engem! -Wenthar pillantása ezek után a tomboló dühvel rendelkező fiú felé fordult. -Te pedig ezért cserébe a tanítványom leszel! Egy leszel a Sithek Sötét rendjével! Nos érdekel az ajánlatom? Válaszoljatok! -fejezte be végül a Nagyúr.
|
|
|
Nagi
Oct 22, 2012 14:59:30 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Oct 22, 2012 14:59:30 GMT 1
- Nu, kapaszkoggyík, Micsill pajtás! - az alacsonyabb Tof ráerõszakolta a lebegõágyon vergõdõ chiss háborús hõsre a fekete hullazsákot. - Ez mostan kicsit döcögeõs les ám!
- Té, várjá' mán, há' ha nem adol be neki ellenmírget, akkor így fog vonágláni, osztán akkor hogy mongyuk hogy meghót?? - vakarta a fejét a másik.
- Há' igaz izs..
- Mit, milyen ellenméreg, várjanak! Áú! - Az egyik Tof egy körülbelül húsz centis injekcióstût döfött a zsákban görcsölõ ezredesbe, aki ettõl elernyedt és elcsendesedett.
- Ná mozs meg olyán bides lösz, mire kiszeggyük, mint ti otthun... - Induljá'!
Az ajtó kivágódott és az ijedt, hátráló Nagai õrök pillantásaitól kísérve a két Tof futólépésben elporzott a liftek irányába, elõttük az élettelen testet tartalmazó gyro-szánnal. - Vigyázzát, naccságos Nagáj tesvírek, itten hozgyuk a leprásos hótat!
Odalent a krematóriumban a nagai õrjárat tagjai egyre idegesebben feszegették a láthatóan beakadt ajtót, ami a folyosóról bejárást biztosított. - Nyisd ki de rögtön, te ostoba Tof! - Dehá mondom, hogy itten bé ván rágádvá! - kiabálta a Tof, aki teljes erejével az ajtónak feszülve próbálta azt tartani a Nagai õrjárat tagjai nyomásától. - Lezározta a izé.. a biztonságossági rendser! - Miért is? - feszült neki még egyszer az õrjáratvezetõ. - Mi a hibakód? - Hát nem tudnak a buta Tofok óvasni, naccsága, hát aztat én hunnét tuggyam mi a naccságos kód? Hát illyen nágy veres és villogóus! - a Tof egyik lábát megtámasztotta a boncasztalon, hogy jobban tartani tudja az ajtót. - Állj hátrébb, berobbantjuk! - Jáj ázt nem lehet, itten veszílyes zsivárgás ván!! Réátkor meg mindön!
A két járványügyi egyenruhás menet közben Tof kisandított a keresztfolyosóra, ahol az õrjárat még mindig a krematórium ajtaját feszegette. - Szegíny Tesvír.. - Májd ellesz az. No iszkolgyunk!
Villámgyorsan betolták a Mitchell-t tartalmazó lebegõágyat az alsó szinten várakozó siklójukba, és elindultak a kijárat felé. Most már a TOFF bent maradt ügynökén múlt, hogy addig késleltesse a riadót, amíg kiérnek a komplexumból...
|
|
|
Nagi
Nov 1, 2012 9:49:21 GMT 1
Post by Enz on Nov 1, 2012 9:49:21 GMT 1
A testvérpár szeme felcsillant Wenthar reakcióját látva. Úgy tûnt, elérkezett számukra a bosszú ideje. A Sárkány azonban ellenvetéssel kívánt élni: - Nem követhetlek a bitorló palotájába, nagyúr - ahogy Wenthar összehúzta a szemöldökét, igyekezett megmagyarázni a döntését. - Szent esküvel fogadtam, hogy oda csak akkor teszem be a lábam, ha hódítóként megyek oda. Jelenleg nem ez a helyzet. Bár a nagai férfi úgy hitte az ok mindenkinek evidencia, Wenthar kérdõ tekintetét látva úgy döntött, el kell magyaráznia a nagai bosszúfogadalom lényegét. - Ellenségeinkhez azért nem megyünk, ha esküt tettünk, mert a náluk való élet, hogy az õ ételüket esszük és az õ ágyaikban hálunk, óhatatlanul is csökkenti a bosszúszomjunkat ellenük. - Ennyire ízlik a düh mámora? - kérdezte Wenthar kaján vigyorral. Talán mégis megtalálta az ideális embert, aki bátran merül alá a Sötét Oldal legmélyére? A másik férfi arca nem árulkodott érzéseirõl, de a szemében végtelen düht látott. - Nagyon jó. És te, Marisa? - Örömmel szolgállak nagyúr, amilyen módon csak kívánod - hajolt meg felé, majd a szemébe nézett. Úgy tûnt nincs ellenére a Wenthar által tett ajánlat, egy ilyen férfi minden vágyának kiszolgálása. De egy valami iránt volt különösen kapzsi: a hatalom iránt. Ha egyszer a felesége lehet, egy hatalmas birodalom császárnéja válik belõle.
- Ne szórakozz velünk! - kiabálta a nagai õrparancsnok, miután lekérte a központból a krematórium érzékelõinek adatait. - A mûszerek nem jeleznek semmit! Öt másodpercet kapsz, hogy eltávolodj az ajtótól! Öt... - Várjánák má' tísztölt nagáj úrak! Ittön...öööö... - Négy. - No izé, válami ván az egyik, osztán... - Három. - Osztán nu, abbúl gyün a büdes! - Micsoda? - kérdezte meglepetten odakintrõl az õrparancsnok, abbahagyva a számolást. - Mondom ín, büdes gyün a kemencíbül! A többit már lecsáptá a szág! - Szivárog a krematórium? - érezni lehetett a döbbentet a hangjában. Idõnként elõfordult, hogy valamelyik csõ meglazult, és a mûködéshez használatos gázok elszabadultak. Nagyon veszélyes volt és nagy dózisban halálos is lehetett, azonban nem sikerült eddig még stabil mérõrendszert csinálni hozzá. A tof már kezdett örülni, hogy végre kifogott a fifikájával a nagaiokon, de pár pillanat múlva ismét megszólalt a kinti hang. - Nem robbanthatjuk be, nehogy meggyulladjanak a gázok. - Jájj, de kár, most itten hálunk minden? - Átvágjuk! Állj arrébb, hülye Tof, nehogy a láng elérjen! - a parancsnok hangján érzõdött, hogy nem a másik testi épsége miatt aggódik, hanem csak kevesebbet akar majd takarítani és papírmunkázni. A tof már tudta, hogy nem lehet tovább húzni az idõt, úgyhogy elõkapta vibrokését, és kicsit arrébb állt az ajtótól. Odakintrõl hallani lehetett a vágószerkezet beüzemelésének hangjait. Mikor már úgy gondolta, hogy mindjárt kezdenek, feltépte az ajtót, és vakon elõre szúrt. A penge az egyik nagai torkát érte, aki döbbentettõl tágra nyílt szemekkel nézett fel rá. Akárcsak a többieknek, neki is vállán volt a fegyvere, így a tof most éppen elõnyben volt. Visszarántotta a fegyverét, az eltalált katona pedig hörögve esett a földre. A többi nagai egy pillanatig döbbenten állt, majd elkezdtek hátrálni, elfelejtve, hogy õk vannak túlerõben. - Ná móstan mi legyön? - kérdezte magától hangosan a tof, véres késére pillantva.
|
|
|
Nagi
Nov 22, 2012 22:24:43 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Nov 22, 2012 22:24:43 GMT 1
A nagai katonák, akik amúgy a gárda fiatalabb generációjához tartoztak, azokhoz a szerencsésekhez, akik a börtön helyett - általában másod-, harmadszülötti státuszuk révén - a katonai akadémián kötöttek ki, miután elhagyták a nemesi házat, most egy pillanatig összezavarodva pillantottak egymásra.
A tofok buták, a tofok koszosak, a tofok alacsonyabb rendûek. Általában errõl szólt a kötelezõ faji és politikai oktatás, amelyen részt kellett venniük heti két alkalommal, amíg csak a képzés tartott.
Érdekes módon egyetlen oktató, vagy politikai tiszt sem hívta fel a figyelmüket arra a tényre, hogy emellett a tofok rendszerint kigyúrtak, két méter magasak, és általában agresszívek is.
- Na, akkor mosmán, hogy kinyílott, bégyünnek-é? - nézett végig a társaságon bután a tof, miközben a torkon szúrt nagai katona gurgulázva fetrengett a földön, vért köpve bajtársai csizmájára.
- Ezír meg mán elnézíst, nem figyöltem.. csak így megszálád a keze a szegíny tofnak néha, tuggyák..
A másik két tof éppen a fõkapun igyekezett kifelé rozoga, járványügyi jelvényes siklójukkal, mikor a palota azon szárnyának alagora, ahol a krematórium volt, megrázkódott, majd némi füst és eltévedt sugárvetõ lövedékek jelezték, hogy valami nincs rendben.
A kormánymûnél ülõ tof gázt adott.
- No mos' aztán dzsáljunk, tezsvír!
A sikló, rakterében a zsákba csomagolt, még mindig görcsölõ Mit'chell ezredessel felgyorsult, és eltûnt a fõváros szegénynegyedeinek viskói között...
|
|
|
Nagi
Jan 18, 2013 2:27:06 GMT 1
Post by Enz on Jan 18, 2013 2:27:06 GMT 1
Az egységet vezetõ fiatal, serkenõ arcszõrzetû nagai hadnagy hamar felriadt a döbbenetbõl, és igyekezett a soraikat rendezni, mielõtt a tof mindannyiukat felszeleteli, mint a sushit szokás. - Védelmi alakzatba! Fegyvereket fel! - kiáltotta el magát, és a parancsoláshoz szokott nemes ifjak azonnal reagáltak. - Állítsátok a fegyvereket bénító üzemmódra! Tudta, hogy élve kell elfogniuk a betolakodót, mint ahogy az is rögtön átfutott a fején, hogy a magányos tof csak elterelés volt egy másik, fontosabb akció leplezésére. - Központ, itt Nakamura hadnagy. Egy tof megtámadott minket! Segítséget kérünk! - hátrált tovább, miközben a többiek igyekeztek rendezni soraikat. Eközben a tof sem tétlenkedett, és igyekezett felmérni a helyzetet. Egyedül még neki sem volt esélye egy tucat fegyveres ellen, ráadásul ezek már elfogni készültek, ami a legrosszabb lehetõségnek ígérkezett. Inkább a gyors halál, mint a kínzások válogatott garmadája, amit fel fognak vonultatni a megtörésére. Feldobta kését, majd pengéjénél elkapva a nagaiok felé hajította, eltalálva az egyik katona vállát, aki fájdalmas nyögés közepette ejtette el fegyverét. A tof sietve kilépett, egyetlen mozdulattal felkapta a puskát, majd két katonát fellökve elkezdett végigfutni a folyosón. A nagai katonák azonnal tüzet nyitottak utána, ám a bénítólövedékek nem találták el. Megragadta az egyik oldalfolyosó sarkát, és átperdítette magát arra a folyosóra. - Utána! - kiabálta a fiatal hadnagy, mire a katonák futva megindultak az oldalfolyosó irányába.
Puyi császár alaposan böngészte az elé tett beterjesztéseket. Most éppen azt a memorandumot olvasta, amit a Hojo klán terjesztett elé, azzal a kéréssel, hogy tegyen igazat a Noboyuki klánnal folytatott vitájuk végére. A vitát egy meghiúsult házasság okozta miután a menyasszonynak szánt tizenkét éves Noboyuki lány súlyos betegségben elhunyt. A võlegény családja azt kérte, hogy a kiesett helyére állítsanak új leányzót, az elhunyt nyolc éves húgát, az õsi házassági ígéretekre vonatkozó szokásjogra hivatkozva. A császárnak az államügyek vitele mellett a klánok közötti döntõbíró szerepét is be kellett töltenie. A császár egy sor hümmögés után írni kezdett a memorandum aljára, amelyben helyt adott a Hojo klán kérésének. Mielõtt azonban befejezhette volna, felkeltette figyelmét a folyosón eldübörgõ sok láb által keltett zaj. Összenézett fõpecsétõrével, majd fõtanácsosával. - Megyek, megnézem mi folyik itt, felség - ajánlkozott önként fõpecsétõre, azonban Puyi leintette. - Majd én megnézem - mondta a császár, aki ki nem állhatta, ha mindent helyette csinálnak. Mivel nem volt kíváncsi a tiltakozásokra, felállt a helyérõl, és az ajtó felé indult. - Talán csak az õrség gyakorlatozik - morfondírozott a fõtanácsos. - A protokoll szigorúan tiltja ezt magas rangú vendég jelenléte esetén - vetett ellen a fõpecsétõr, majd némi bizonytalansággal hozzátette. - Bár nem tudom ez a külföldi vendégekre vonatkozik-e. - Meg kéne kérni a protokollminisztert, hogy dolgozzon ki erre valamit - értett egyet a másik. Éppen olyan távolságba ért a császár, hogy kinyissa az ajtót, mikor az feltárult. Az ajtóban álló katona és a császár egy pillanatig meglepetten néztek egymásra. Aztán a katona sietve meghajolt. - Bocsánat a modortalanságért, felség - könyörgött bocsánatért a vétkes katona. - Megbocsátok - mondta nagylelkûen a császár. - De mi folyik itt? - Megtámadtak minket, felség - közölte a katona mögött megjelenõ, a testõrség egyenruháját védõ katona. Puyinak egy pillanatba telt, mire felismerte: Kitano Fujiwara volt az, a császári testõrség parancsnoka. - Micsoda? - Puyit meglepték az események. A császári palota egy igazi erõdítmény volt, amit még egy hadosztály sem tudott volna eredményesen bevenni. - Hányan vannak? - Egy személy - felelte Kitano, némileg zavarban. - Egy tof. - Na ne szórakozz velem, mert megmondom édesapádnak - közölte Puyi rosszkedvûen. A vele egyidõs testõrségi parancsnok az egyik legnagyobb hatalmú klán, a Fujiwara leszármazottja volt, akiknek lojalitásához nem férhetett sosem kétség, így elsõszülöttként a börtön helyett a testõrség parancsnokságát kapta meg. - Szó sincs errõl, felség - rázta meg a fejét Kitano. - Valahogyan észrevétlenül átjutott a védelmünkön. Valószínûleg nem egyedül. Egy emberünket megölte, egyet megsebesített, a krematórium kezelõszemélyzetét súlyosan megsebesítette. - Azonnal lezárni a palotát! Minden kijárathoz õröket vezetni, a reguláris haderõt mozgósítani! - mondta szinte kiabálva Puyi, akit még közvetlen munkatársai sem láttak soha ennyire dühösnek. - Bárkik is voltak, lógva akarom õket látni! - Már megtettem a szükséges intézkedéseket, felség - biccentett a tiszt. - Most viszont szeretném biztonságba vinni Önt. - Még az hiányzik! - vetett ellen dühösen. - Mit fognak mondani az emberek? A császár, aki egy magányos tof bandita ellen a bunkerébe menekül? Soha! - Igenis, felség - hátrált azonnal ki Kitano. - Ez esetben megerõsített õrséget állítok az ajtó elé.
|
|
|
Nagi
Jan 18, 2013 11:45:58 GMT 1
Post by sithlord on Jan 18, 2013 11:45:58 GMT 1
Wenthar Nagyúr intett a testvéreknek, hogy emelkedjenek fel a meghajlásból. Hirtelen különös jeleket írt fel a levegőbe, majd elhúzta a tenyerét a testvérek előtt. Különös, idegen torokhangon köpködő nyelven beszélt. A testvérpár döbbenten vette észre magán, hogy különös, bíborszínű fény kezd el vibrálni körülöttük. A gyilkos testvérekből két nagydarab Sith Sötét Jedi lett. Legalábbis a külső szemlélők számára. Marissa, kis híján felsikoltott, de inkább a szája elé kapta a kezét megdöbbenésében, míg fivére szemeiben gonosz fény vetett szikrákat, miközben aljas vigyorra görbült az ajka. -Vissza jöttök velem a lakosztályomba! -parancsolta nekik Wenthar.-Amint vége az ünnepségnek, velem jöttök a Korriban II-re! -az immár izmos férfiként kinéző fiatal nőnek azonban úgy látszik nem tetszett az ötlet. Bátyja tapintatosan hallgatott a gondolataiba merülve. -És mi lesz a bosszúnkkal? Mi lesz az áruló féreggel? -Wenthar nem látszott bosszúsnak a kérdés miatt, pedig a lány bátyja már várta, hogy mikor robban ki a Nagyúr kezeiből villám vagy valami hasonló kedves varázslat. „Ostoba nők!” -gondolat magában megvetően a királyi bratyó. Wenthar megérintette a nő arcát. -Mindennek eljön majd az ideje kedvesem! -mondta különösen kedves hangon. -Ha most rögtön lecsapunk, akkor káoszba taszítjuk ezt a kifejezetten jól működő államot! -kezdett érvelni Wenthar. -Ha azonban tanultok és a feleségemmé válsz, akkor egy kis háborúcskával szerezhetjük meg ami a tietek! Becsületesen, ahogy a népetekhez illik! -a nő bólintott. A Mesternek igaza van. A bátyja pedig elismerően pillantott újdonsült Mesterére. Lám, ez nem az az idegbeteg, tetovált bolondokhoz tartozó félőrült, mint a legtöbb Sith, hanem óvatos politikus. Egy Császár, akit megéri majd szolgálni. -Sensei!-hajolt meg a császári fivér ismételten Wenthar előtt. -Szolgállak majd téged életem és vérem árán is! -azzal elővette tokjából az övén lévő Dai Katanát és megvágta tenyerét vele. A vércseppeket Wenthar csizmájára szórta, majd felált. A Nagyúr komor tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit. -Elfogadlak! Mától egy vagy a Sithek Rendjével! Életed a Renddé! -a fiú ismételten meghajolt, testvére követte a példáját. -Az időnk sürget! Menjünk hát! -utasította őket Wenthar.
Az ESB Császárát természetesen egyetlen őr sem állította meg, ahogy kísérőit, a két tagbaszakadt Sötét Jedit sem, vagyis a Sith mágiával álcázott testvérpárt. Úgy mentek végig a Császári Palotán hogy senkinek sem tűnt fel a két „vendég” kiléte. Az őrök azt gondolták, hogy talán a Sith Egyház két harcosa csatlakozott Uralkodójukhoz. Wenthar beillesztette a kis kódkártyát a leolvasóba, majd a lakosztálya ajtaja feltárult, ők pedig bementek. Volt miről beszélniük...
|
|
|
Nagi
Feb 4, 2013 0:18:37 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Feb 4, 2013 0:18:37 GMT 1
- Hû hinnye, á kremátorijjúban nem köllött ennyit iszkolni.. - a tof egyre nehezebben szedte a lábait, ahogyan a palota alagsori folyosóin kanyarogva igyekezett minél távolabb kerülni az üldözõ õrségtõl. Már vagy tíz perce játszották ezt a fiatalabb nemesek körében amúgy is szokásosnak számító fogócskát. A tof elégedett vigyorral, de erõsen zihálva gondolt arra, hogy azokhoz a verziókhoz képest, amit apja mesélt neki, itt most nála is volt vascsõ, amit az egyik folyosón tépett ki a falból..
Egy újabb forduló után gyéren megvilágított, rozsdásodó falú folyosóra jutott. A palota egyik legrégibb szárnyában lehetett, amit egy ideje már börtönnek sem használtak. - Nu... erre iszkiri..
A balról nyíló boltíves folyosó, ami valamiféle réges-régi, évtizedekkel ezelõtt talán legénységi körletnek, vagy étkezõnek használt helységen vezetett át, nem rendelkezett újabb kijárattal. A terem másik végén lévõ vasajtót szinte tökéletesen belerozsdásodott a falba, így a tof némi feszegetés után elégedetlenül behúzódott az egyik sötét sarokba, és várta, hogy üldözõi is ideérjenek..
- Ez biza kelepce, nagáj naccságok.. - mormolta maga elé, és keményen megmarkolta a vasdorongot.
...
A Mitchell ezredest szállító sikló több ellenõrzõ pont és egy, elsõsorban tolvajok számára fenntartott, átfestésre, azonosító kódok cseréjére és a tofok kedvencének számító fekete.fehér mintás plüss üléshuzatok árusítására szakosodott szerviz meglátogatása után a város egyik külsõ kerületének raktárában parkolt le. Kint alig villogó, halvány felirat hirdette: "Csák a tof trágya a jou trágya" - a helységben mindenhol mezõgazdasági és élelmiszeripari droidok hevertek szanaszét, láthatóan szerelésre váró állapotban. A levegõben tápszer és gépolaj orrfacsaró keveréke terjengett.. láthatóan tökéletesen alkalmas volt arra, hogy távol tartsa a finom szaglású nagai õrjáratokat.
A chiss ezredes megrázta magát, ahogyan két "megmentõje" kirángatta a sikló hátsó részébõl és a földre dobta. A görcsei nagyrészt elmúltak, hála annak a szérumnak, amit még menet közben kapott az egyiktõl, de õszintén remélte, hogy a rakteret, ahol eddig feküdt, senki nem fogja tüzetesebben átnézni szennyezõdések miatt. Bár, ahogy levették az arcáról a takarót, amelyben az út nagy részét töltötte és körbenézett a helységben, meg kellett állapítania, hogy még így is õ a legtisztább az összes jelen levõ közül.
Legalább két tucat tagbaszakadt, jó két méter magas, szakállas, zöldes bõrû alak állta körül. Néhányat alig lehetett kivenni a homályban. A legtöbb dús arcszõrzetet viselt, amelyet - ellentétben azzal a kettõvel, amelyik ide hozta - különbözõ csatokkal és kapcsokkal fonatokba és csomókba rendeztek. Ahogyan lekerült a fejérõl a takaró és láthatóvá vált kék arcbõre, vörös villogó szemeivel egyetemben, néhány idegen felszisszent.
- Hinnye, de'mán emmá ugyánolyán mint egy nagáj! - Kussólj, nem nagáj ez, némmeg, mennyivel kíkebb meg veresebb! - Aszt csak azír van mer beteg nöm? - De most ákkor ez á Micsill? Há' milyen cingár mán!
- Nu, elhagassatok! - dobbantott a földre vasalt csizmás lábával a legmagasabb tof. A két sofõr egymást lökdösve odacipelték az ezredest a lábai elé. A chiss ugrásra készen várta, hogy most mi lesz.. még mindig nem volt benne biztos, hogy megszabadítóit üdvözölheti ezekben az alakokban, vagy õ lesz a fõfogás a vacsorán.
- Te beszíjjé! - Ne, beszíjjé té! - Nu, hát itten van a Micsill, meghoztuk mink, naccság! - hajtotta meg magát végül egyszerre a két alak. Mitchell jobb híján hasonlóképpen cselekedett. - No, tápászkoggyá fel, csissz tezsvír, mi neked jó tezsvíreid vagyunk, velünk fogsz ma inni meg nõzni! - csapott az ezredes vállára az alak. - Naram'itchell'or ezredes a Kéz Elsõ Expedíciós Flottájától. Az azonosítóm Eta-Tau-Sigma-3768. - húzta ki magát a fájdalomtól még mindig nem teljesen egyenesre a fogoly.
- Minekünk má' csak Micsill maradsz. - veregette meg a chiss vállát ezúttal már finomabban amaz. - Az én nevem Jauz'si, én vagyok ennek az égetnivaló sok tezsvírnek a Vay'dája.
Mitchell bólintott, mint aki érti. Úgy gondolta, ez valami helyi megfelelõ lehet a parancsnokra.
- Lebarátoztunk mink a ti naccságos Föl tábornokotokkal a Nira vagy milyennevû bolygón. - folytatta a tof parancsnok, a többiekéhez képest még egészen tûrhetõ Basic akcentussal. - Annakutána tudtuk mög, hogy tígedet meg békasztniztak itten a nagájok. De mostmán jó helyen vagy, kapsz enni, kapsz nõt, aztán segítesz nekünk!
- Értem. Nagyszerû... - bólintott Mitchell, akihez lassan, apránként eljutott az összes információ. - Miben is segítek nektek egészen pontosan? (Az ezredes remélte, hogy nem tof nõre gondolt újdonsült barátja, de ezt már tényleg nem merte megkérdezni)
- Hát a legnagyobb balhíban, amit tof csinát a nagy ûrbeli hadjáratolás óta! - villantotta ki hiányos, szürkés fogsorát a legfõbb tof. - Megmutassák a tofok a nyápic nagájoknak, hogy van még bönnünk spirtiszu..... sipritu.. naszóval van vér a pucánkban! Méghozzá itten a Nágin, a bölvárosukban e!
- Felkelést akartok szervezni? - próbálta óvatosan konkretizálni a dolgokat Mitchell.
- Má fölkõttem regge'... - Kuss! - kis lökdösõdés után a tofok ismét vezérükre figyeltek.
- Aztat biza! - bólogatott a fõ-tof. - És mert te olyan nagy hõs csissz vagy, ezért megtanítasz minket, hogyan legyen nagyon sukár a fölkelés!
- Ó, értem.. - bólogatott jeges arccal az ezredes. Akkor már inkább a tof nõ, gondolta...
|
|
|
Nagi
Mar 9, 2013 21:52:22 GMT 1
Post by sithlord on Mar 9, 2013 21:52:22 GMT 1
Wenthar alig ért vissza a lakosztályába, amikor tanítványai legnagyobb megdöbbenésére a Sith Lord testén görcsös rángások futottak végig, majd Wenthar iszonyatos fájdalmakat érezve a földre rogyott. A testvérpár először azt se tudta mitévő legyen aztán...
A Sith Lord úgy tűnt el mintha soha nem lett volna ott. Először testét körbeburkolta egy vöröses energiamező majd egyszerűen eltűnt. A császári testvérpár nem értette mi folyik itt, nagyon remélték hogy nem Puyi műve ez az egész....
A Nagi orbitján:
A Sith hadihajók egymás után tűntek el nyomtalanul, valamennyit ugyanaz a vöröses energiamező vette körül akár Wenthart magát is. Egyik pillanatban még ott voltak, a másikban viszont már nem. A Nagai hadihajó parancsnokai hirtelen azt se tudták mitévők legyenek. Sőt egyáltalában azzal sem voltak tisztában hogy mi lehet ez a titokzatos energia amely eltűnteti a Sith hadihajókat... Ideje jelenteni Puyi Császár Őszentségének!
|
|
|
Nagi
Mar 17, 2013 23:23:24 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Mar 17, 2013 23:23:24 GMT 1
- Eetûntek e! - Mi az, hogy eltûntek? - vizsgálgatta Mitchell ezredes a koszos raktárban még nagyobb koszréteg alatt villódzó réges-régi monitort. - Há' úgy tûntek e, hogy má nincsenek ott, úgy! - magyarázta a "technikus" tof. - De az összes Sith hadihajó nem tûnhet el csak úgy.. nem lehetséges, hogy ez valami új nagai fegyver? - vakarászta a homlokát egyre sûrûbben Mitchell, remélve, hogy mindezt kizárólag a gondterheltség, és nem a bolhák miatt teszi. - Furfángos nágy rajok ezek a nagájok, de nem annyirá, hogy csakígy ízibe etûntessék a sitt hajókat... - próbálta jelezni a tof, hogy nem ért egyet a gondolattal. - Osztán mi vun, ha csak ácázzás?
- Akár hogy is, ez még az elõnyünkre válhat. - gondolkozott Mitchell. - Talán itt az ideje megkezdeni a második fázist, barátaim. - Hijjahó, akkor mögyünk szurkálni? - csapott a chiss hátára lelkesen a fiatal tof. - Valahogy úgy.. - bólogatott a hátát fájlalva a chiss különleges erõk tisztje. - Valahogy úgy...
|
|
|
Nagi
Mar 23, 2013 15:31:55 GMT 1
Post by Enz on Mar 23, 2013 15:31:55 GMT 1
Ahogy Wenthar visszatért, mögötte népes kísérettel, a császári õrség fiatal tisztje megnyugodni látszott. Ha Wenthar császár itt van, akkor csak nem eshet bántódása, még egy felfegyverzett szakasz se tudna ilyen messzire eljutni a Császári Palota katonáktól hemzsegõ szerteágazó folyosóin. A palota korábban Nagi központi erõdítménye, és egyúttal a fõvárosi Tof helyõrség központja volt – az egyetlen Tof fegyveres erõé, ami a Nagai területen állomásozott. A véres felszabadító háború sikere után a szétlõtt épületet felújították, és a régi császári palota felégetése után az új császárság központjává tették. Ezzel nemcsak az új uralkodó dinasztia trónra lépését kívánták szimbolizálni, de az új központi hatalom erejét és hatalmát is. A megszállók által itt hagyott védelmi berendezéseket modernizálták, így nem véletlen, hogy egy felkészült hadosztálynak is gondjai lennének az elfoglalásával. A meglepõ azonban az volt, hogy az ESB urával együtt érkezett két nagai is. Egy nõ és egy némileg ápolatlan, kócos hajú férfi. A testõrségi tiszt a szeme sarkából hátranézett az egyik emberére, aki alig észrevehetõen biccentett. Több mint gyanús, hogyan is kerülhetett kapcsolatba velük és mit keresnek a palotában. Éppen távozni készültek, a megerõsített õrség tagjainak kijelölése után, amikor furcsa hangok érkeztek a szobából, majd a két kint álló sith õr egyszerûen eltûnt, vöröses fényben. - Befelé! – kiáltotta a tiszt azonnal. Ha valami történt a magas rangú vendégükkel, akkor õ nem ússza meg börtönnel, mint a tozama klánok elsõszülöttjei. Tozama elnevezést azok a klánok kaptak, akik a Krizantém-dinasztia felemelkedésekor a régi uralkodóházat támogatták a Föld Sárkány évének háborújában. Az õ számukra a magasabb pozíciók zárva voltak, és még azután is hátrányos megkülönböztetésben részesültek, hogy a régi hûbérbirtoki rendszert felszámolták és a nemesi elõjogok effektíve megszûntek. Az õ számukra inkább nyûggel járt az elõkelõ származás, hiszen elsõszülött fiúkat mindig túszként tartották fogva a Palotában. Odabent legnagyobb megdöbbenésükre hûlt helye volt a császárnak, és hasonlót jelentettek a szomszédos szobákból is, ahol a követség többi tagját helyezték el. A császári lakrészben csak a korábban látott két nagai maradt. A páros férfi tagja lassan fordította a fejét a felfegyverzett õrökre, akik legalább ugyanolyan tanácstalanok voltak, mint õ. - Igazolják magukat! – üvöltött rájuk végül a döbbentségbõl feleszmélõ nagai tiszt, és fenyegetõen maga elé emelte a sugárvetõjét. A testõrök elõre ugrottak, és leteperték a két nagait. - Õfelsége vendégei vagyunk – nyögte fájdalmas hangon Marisa, miközben hátracsavart kézzel feküdt a padlón. – Én a helyi sith egyház papnõje vagyok, Yodo-dono. - Helyi sith egyház? – kérdezte meglepõdve a tiszt, de nem sok ideje volt gondolkodni, mivel szorítást érzett a torkán. Idegesen kapott oda, ahol semmi sem volt. A testõrök furcsa tekintettel néztek rá, miközben gurgulázva fuldokolni kezdett. - Engedjétek…el…a testvérem…. – szólalt meg sötét tekintettel, fenyegetõen a Sárkány. – Különben… A fenyegetéssel együtt a tiszt úgy érezte, még jobban szorítja a torkát a láthatatlan erõ, és a földre esett. Valószínûleg szánalmas képet festhetett, villant az agyába. Ha már meg kell halnia, legalább valamivel szebb vég adódhatott volna számára… Alig, hogy ezt végiggondolta, hirtelen megszûnt a nyomás a nyakán, és érezte, újra kap levegõt. Még mindig a padlón feküdve szaporán kapkodta a levegõt. Ahogy lassan kitisztult a világ, és felnézett, látta, hogy a korábbi fenyegetõzõ most eszméletlenül fekszik, a hátán térdeplõ embere ütötte le egy jól irányzott harcmûvészeti fogással. Az egyik embere odasietett hozzá, és tekintetét másfelé fordítva – hogy ne lássa a parancsnoka szégyenét – talpra segítette õt. - Átkutatni! – hangja szokatlanul erõtlennek csengett. – Most pedig te jössz, bakaonna – rúgott egy nagyot az oldalába, mire feljajdult. - Ha Wenthar õfelsége ezt megtudja, élve kibeleztet titeket! – fenyegetõzött Marisa. - Wenthar õfelsége jobban teszi, ha nem problémázik. Vendégei a császár egyik hûséges alattvalójának életére törtek, amire egy büntetést ismerünk – kéjes mozdulattal vette elõ a vibrokését az oldalán függõ tokjából, és lassan a nõ elé térdelt. – Csinos pofikád van, Yodo. - Ugyanezt fogom csinálni a golyóiddal – vicsorított rá a nõ, szemében gyilkos tûzzel. Ez a hatalmas elszántság szinte megrémítette a másikat. - Talán elõször a nyelvedet kéne kimetszenem – jegyezte meg a tiszt, és üres kezével megragadta a nõ álkapcsát. - Mi folyik itt? – hallott egy hangot hátulról. Egy hangot, amit ezer közül is megismert volna. Sietve felpattant a földrõl, és meghajolt az ajtó irányába. Kitano Fujiwara volt az, a császári testõrség parancsnoka. – Magyarázatot kérek. - Hai! Ezek ketten maradtak csak itt, amikor Wenthar császár eltûnt. Nem tudjuk, közük van-e az esethez, de egyikük megpróbált megölni, ezért õrizetbe vettük õket – magyarázta sietõsen. - Valóban? – a tiszt már a kérdésbõl érezte, hogy a parancsnok máshogy látja a dolgokat. – És a szabályzat melyik pontja írja elõ, hogy ki kell vágni egy értékes tanú nyelvét? - B-bocsánatáért esedezem – hajolt mélyre a tiszt, megalázkodóan. – Csak a császár életét féltettem, és a császár személyes vendége majdnem olyan, mintha… - És bosszút akart állni a megalázásért, ami érte. Úgy látom nem tanulta még meg, mi az illem, Chosokabe százados. Jót tesz majd magának egy hét zárka – intett a fejével, mire a tiszt két embere rögtön közrefogta. – Õket pedig vigyétek az egyik börtönlakosztályba, és õrizzétek. Személyesen hallgatom majd ki õket. - Hai – kiáltottak egyszerre a testõrök, Ujiyo Chosokabe kivételével, aki teljesen megsemmisülve állt ott, fejét lehajtva. Biztosan õt fogják kinevetni még hónapokon át a többiek. Szégyent hozott a Chosokabe klán nevére.
A magányos tof elõször még elszántan várakozott az alagsorban, majd az idõ múltával egyre inkább unni kezdte magát. Merre lehetnek nagáj úraságai, tûnõdött magában egykedvûen. Pedig már olyan jól eltervezte, miként fogja az elsõ belépõ katona agyvelejét a falra trancsírozni egy jól irányzott ütéssel, majd hogyan küzd meg a többivel. Igaz, hogy nekik puskáik vannak, de amíg az ajtónál tud velük harcolni, nem sokra mennek majd vele. Zsákmányolt õ is egy nagáj mordályt, de valamiért nem akart mûködni, bárhogy bütykölte. Nem olyan hülyék ezek, hogy legyártsanak egy fegyvert, aztán kénye-kedve szerint bárki használhassa õket. Ahogy várakozott, szétnézett a sötét helyiségben, ahol utolsó leheletig tervezett harcolni. Egy fekvõhelyiségekkel teli szoba volt, és bár a kinti folyosón égtek csak a tartalékégõk, láthatóan egész jó állapotban volt. Nem igazán értette, minek nekik ennyi hely, ráadásul a hatalmas alagsori folyosólabirintus minden elágazása ilyenekhez vezetett. Elõtte ismeretlen volt, de a hatalmas kiterjedésû hely kettõs célt szolgált: ellenséges agresszió esetén pár óra alatt több tízezer katona befogadására alkalmassá tudták tenni a Császári Palotát, ami így eredeti funkcióját is szolgálhatta. Másrészrõl a kiváltságosok és sok fõvárosi lakos számára tudtak itt menedéket biztosítani. Bár a birodalom kiterjedése okán már kevéssé volt valószínû, hogy valaha is szükségessé válik ezeknek a férõhelyeknek a feltöltése, egyik császár sem sajnálta rá a pénzt, hogy a palota védelmi rendszerét olajozott állapotban tartsák. Végre aztán lépések hangja ütötte meg a magát egyre jobban elunó tof fülét. - Na vígre – vigyorodott el, miközben szorosan megmarkolta újdonsült fegyverét. Halk beszéd is megütötte közben a fülét. - Átokfajzat tof – hallatszott viszonylag tisztán a folyosó jó akusztikája miatt. – Napestig kereshetjük ebben a labirintusban. - Utálok erre õrjáratozni – válaszolta a másik. Ahogy közelebb értek, a tof már világosan ki tudta venni a lépések zajából, hogy négyen lehetnek. - Sosem értettem miért nem falazzák be ezt a helyet – jegyezte meg az elsõ hang. - Azt hallottam az ostrom alatt egyszer már megtették – szólalt meg egy eddig csendben katona. – Több ezer tof katona harcolt még ezekben a járatokban. Az ostromlók kikapcsolták a szellõztetést és befalazták a kijáratokat… - Nem lehetett túl dicsõséges halál – a tof a hangok közelségébõl jól tudta, hogy keresõi már csak néhány méterre lehetnek a folyosón, mire az õ általa védett leágazáshoz érnek. Itt az ideje cselekedni.
|
|
|
Nagi
Mar 25, 2013 23:53:55 GMT 1
Post by Grodin Tierce on Mar 25, 2013 23:53:55 GMT 1
- Erre.. erre.. azt hiszem. - abban a pillanatban valami dörrent a folyosót keresztezõ járat átellenes végében, mire a katonák összerezzentek. - Te is hallottad? - Onnan jött..
A tof megvárta, amíg az osztag libasorban, egymás hátát fedezve besorol a következõ járatban, majd a sötétben meglapulva kitartotta a vacsövet az utolsó katona lába elé. - Hé.. vigyáá! - Csendesedjíl el te! - a tof vaskos, koszos marka ráfonódott a fiatal nagai katona szájára, halk, kétségbeesett köpködésre kényszerítve amazt, mintha jobban zavarta a szájába kerülõ mocsok, mint az az apró tény, hogy nem kapott levegõt. A tof megmarkolta a katonát, és csendesen bevonszolta a járatba, ahol rejtõzött. Közben körbenézett, hogy talál-e még olyan használt edénynek, vagy réges-régen elrozsdásodott rohamsisakban tûnõ valamit, amit áthajíthat a másik folyosóra, hogy ismét elvonja a keresõk figyelmét.
Néhány méterrel arrébb letette az eszméletlen katonát és ellenõrizte a fegyvert, amit elvett tõle. Az állapotjelzõ vidám vöröses fénnyel világítva jelezte, hogy az energiacella csurig van töltve. - Butákok vagyunk-e, de biz debilek nem.. - köpött ki oldalra a tof.
A hangok ismét közeledtek. - Shaedo közlegény, hall engem? - Biztos megijedt... - Közlegény!!
A tof lassú, ütemes lépésekkel osonni kezdett a következõ járat felé. Hála a kis elterelõ manõvernek, ki tudott kerülni a zsákutcából, de arról már fogalma sem volt, hogy pontosan hol van ebben a labirintusban. - Nu nembaj, legfõjebb majd nagájt eszem vacsórára.. - mormolta maga elé idegesen.
|
|